Karácsonyi vendégposzt Natalkától

20:04

Mindjárt itt a karácsony, az Ünnepek Ünnepe sokak számára, ezért mindenki igyekszik teljes testi és lelki pompában élvezni az év legszebb időszakát. Mindent ünnepi díszbe öltözetünk, a lakást, a fenyőfát, és persze magunkat is! Engedjétek meg, hogy ez utóbbihoz nyújtsak egy kis segítséget azoknak, akik még bizonytalanok, milyen smink illik a karácsonyi hangulathoz. Ilyenkor hivatalosak vagyunk baráti bulikba, munkahelyi rendezvényekre, és természetesen a családi összejövetelre. Ezért fontos, hogy olyan sminket viseljünk, ami gyorsan elkészül, nem túl időigényes, de mégis gyönyörűen mutat. Ha ünnepekről van szó, akkor én személy szerint rögtön valami fényes, csillogó, elegáns dologra asszociálok, ezt próbáltam a sminkben is megragadni.


A szemhéjunkra bázist viszünk fel, amennyiben nem szeretnénk, hogy a festék csíkozódjon, összegyűljön a redőkben. Én alapnak ehhez a Maybelline Color Tattoo-kat használtam, ez egyben a szemsmink színeit is meghatározza. Az Infinite White-ot a mozgó szemhéj közepére, az Eternal Goldot pedig a szemzugba és a szemhéj külső sarkába satíroztam. Középre megfelel egyébként egy sima fehér ceruza is, azt is elsatírozhatjuk ilyen módon. Nem kell túl pontosan dolgozni, mert erre a már színes alapra kerül fel az arany és az ezüst szemhéjpúder. Én nedves ecsetet használtam, azzal vettem fel a festéket, majd az aranyat ugyanúgy a belső és külső részre, az ezüstöt pedig középre vittem fel, alaposan elsatírozva a színeket, és az éles határokat. Az alsó szempillasorhoz is arany szemhéjpúdert vittem fel. Ezután kihúztam a szemem fekete tussal, és szempillaspirált használtam (de nyugodtan mehet rá műszempilla is, a sorosat egyszerűen fel lehet helyezni egy csipesz segítségével szorosan a szempillatövekhez). Szép keretet ad az arcnak, ha a szemöldökünket is megerősítjük kicsit egy színben hozzá illő ceruzával, vagy matt barna szemhéjporral, amit ecsettel vihetünk fel. Érdemes a szemsmink elkészülte után kezdeni az arc festését, mert így az esetlegesen lepotyogott szemfestéket egyszerűbben el lehet tüntetni az arcról. Jól fedő alapozót, vagy BB krémet használjunk a hidratálóval előkészített bőrre, majd fixáljuk egy kis porpúderrel, így tartósabb lesz a végeredmény, és nem tűnik el a vacsora végére sem. Kis korrektor a szemek alá, majd jöhet a pirosító, én egy barnás árnyalatot használtam, de egy piszkos rózsaszín is remekül fog mutatni! Az ajkak megkoronázzák a végeredményt, szerintem érdemes egy élénkebb színt választani a fontos eseményre! Mielőtt felviszem a rúzst, leitatom egy zsepivel az ajakbalzsamot, így nem kenődik el a szín. Sőt, én az első réteg rúzst ujjal óvatosan bele is dörzsölöm az ajkak bőrébe, kicsit „maszatolom”, hogy a szín jól megtapadjon, majd erre viszem fel a második réteget. De lehet használni színben hozzáillő ajakkontúr ceruzát is, azzal is tartós eredmény érhető el.




Úgy érzem, ez a finom, elegáns smink nagyon illik a karácsony hangulatához, de ezen kívül bárhol megállja a helyét anélkül, hogy túlzásba esnénk. A dominánsabb ajakfestést finoman ellensúlyozza a szolid, de ünnepi hatású szemfestés. Modern és fiatalos pedig a színek használatától lesz: a klasszikus vörös rúzst leváltottam egy kevésbé drámai pinkre, a körmökre pedig csillogó zöld lakkok kerültek.


Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánok, és gyönyörű sminkeket az ünnepekre!
Felhasznált termékek:
Sleek Arcpír, Suede
Oriflame Everlasting Alapozó, porcelain
Maybelline Superstay Better Skin Korrektor, 02 Light
L'Oreal Lumi Magique Korrektor, Light
Sleek Bad Girl i-Divine Palette, (matt fekete tusként)
Essence Szemöldökceruza, barna
Maybelline Color Tattoo Szemhéjfesték, 45 Infinite White és 05 Eternal Gold
Miss Sporty Lash Millionaire All in 1 Szempillaspirál
Sleek Vintage Romance I-Divine Paletta, gyöngyházfehér és arany
Avon Perfect Kiss Ajakrúzs, Lacy Mauve
Rimmel Space Dust (Total Eclipse, sötétzöld), és Lovely körömlakk (a gyűrűsujjon)

You Might Also Like

0 megjegyzés

Like us on Facebook

Flickr Images