A szép őszi vasárnap estéhez és a Cinfesthez egy vörös szőnyeges smink dukált, ezért készítettem egy ilyen kicsit durvább, kicsit vámpírosabb sminket.
Ez a sminkem is főleg szájhangsúlyosnak mondható, pedig viszonylag erősen van sminkelve a szem és a szemöldök is. Pont azért, hogy meglegyen az összhang, a szememre egy matt szürkét választottam és csak egy árnyalattal dolgoztam, hogy ne legyen túl erős, amit kivételesen teljesen a szemöldökig vittem fel. Egy laza cicás tusvonalat készítettem hozzá, a vízvonalat is áthúztam egyszer fekete szemceruzával és a szempilláimat 2-3 rétegben kifestettem. A szemöldököt vastagan rajzoltam meg, szeretem ehhez a lookhoz ha erős, mert még szigorúbb kinézetet kölcsönöz a viselőjének.
Felkentem az alapozót és a szemem alá a világos korrektort, mint mindig. Az arcot épphogy csak kontúroztam, hiszen ennél a sminknél nem ez a lényeg.
A számat először egy sötét bordó árnyalattal körülrajzoltam, majd feltettem a legsötétebb matt rúzsom, ami kissé bordóslila. Végső lépésként pedig rákentem még egy árnyalatú rúzst, ami fényesebb és élénkebb bordó, így kaptam egy ilyen szép őszies bor-színt. :)
A lényeg, hogy ne féljetek kísérletezgetni. Ha nincs is meg az adott terméked, sokszor könnyen elérheted a színkeveréssel. ;)
Felhasznált termékek:
-Catrice szemöldökápoló készlet
-Maybelline Color Tattoo, taupe
-Miss sporty kohl kajak szemceruza
-Miss Sporty pump up booster
-Yves Rocher sexy pulp
-Garnier BB krém
-Manhattan 2 in 1 korrektor
-Essence szájkontúrceruza
-Manhattan rúzs, bordó, 46M
-Rival de Loop rúzs
- 6:00
- 2 Comments












