Blogolás a kezdetektől - Miért, hogyan, mivel?!

6:00

2014. december 1-én született meg a döntés bennem, hogy létrehozzam a sminkes blogomat. Már régebb óta fantáziáltam róla, de sosem volt bátorságom elkezdeni. Arra gondoltam, hogy ki az akit érdekelne hogyan sminkelek, miket alkotok, miről mi a véleményem. Aztán pár kedves barátnőm, a KM-es pozitív vélemények hatására és a barátom támogatásával végül úgy határoztam, hogy belevágok én is. Hiszen ez a szenvedélyem és emelhetem magasabb szintre is az egészet. Ha én szeretek másokat olvasni és nézegetni a gyönyörű sminkjüket, akkor talán rám is kíváncsi lesz valaki. Fokozatosan építettem a blogot, napról napra újításokat csináltam, miközben szorgalmasan blogolok. Kételkedtem benne, hogy lesz e elég témám ahhoz, hogy fenntartsam a követőim érdeklődését, de szerencsére ilyen gondom soha nincs. Manapság már csak az időmmel állok hadilábon.


Ott kezdődött az egész smink iránti igazi rajongásom, hogy elkezdtem a külföldi beauty vloggerek videóit nézni. Kezdetben alig értettem mikről beszélnek, de hamar belerázódtam és mostanra már olyan, mintha anyanyelven beszélnének hozzám. Azért is gondoltam, hogy jó móka lesz egy blog, mert valamiképpen megmutathatom, hogy nem a papír teszi az embert - anélkül is lehet valaki jó valamiben, csak soksok gyakorlásra és kitartásra van szükség! 

Minél több idő telt el a blogom fejlesztésében annál inkább kezdtem rájönni mit és hogyan kellene csinálni. Kiderült, hogy a meglévő fényképezőgép nem a legtökéletesebb a beauty fotózáshoz, mert a beállításai kevésbé engedik azt, amit én szeretnék. Ezt a problémát orvosoltam is egy új masina megvételével. Azzal sem számoltam az alapításkor, hogy december volt és milyen nehéz a bloggerek dolga a téli fényekben. Nehéz még a tárgyakat is fotózni a szürkeségben, nemhogy egy valósághű képet lőni a színpompás sminkekről.

Általában nagyon sok poszt halmozódik fel nekem piszkozatként, szóval mindig van miből válogatni. Akadt bőven olyan is, hogy egy hónappal előre be volt időzítve az ÖSSZES poszt! Aztán mikor valami újdonság jött, amiről hirtelen írnom kellett, akkor dátumozhattam őket újra. :)

Mindeközben pedig folyamatosan böngészek, alakítom, leselkedem. Más blogokon, honlapokon ha valami megtetszett akkor megpróbáltam megkeresni a google-ben, hogy mi az adott modulnak a scriptje, hogy tudok a fotózásban fejlődni, stb. Szerencsére ezekben nagy segítségemre volt mindig a barátom, aki addig nem adta fel a kutatást, míg rá nem jött a problémáim orvosolására. :)

A kép szerkesztésénél egyszerűbb dolgom volt, ugyanis grafikusként tanultam és kicsit konyítok néhány programhoz. Azonban még a szerkesztés előtt megpróbálom a legtöbbet kihozni a fotózásnál, hogy minél kevesebb dolgom maradjon a laptopon. Többnyire csak a képkivágásokat szoktam intézni és a kontrasztot állítani. Az utóbbit próbálom nem túlzásba vinni, de szeretnék minél csinosabb képeket mutatni nektek. Ha szükség van rá, akkor a színekkel szoktam még játszani, hogy a legélethűbben adjam vissza a smink eredményét, de ez sajnos még mindig kevés sikerrel történik meg.

A sminkelésnél nem csak beauty guruktól és egymástól tanulhat az ember, hanem saját magától is a képeink tanulmányozása közben. Mindig kritikus szemmel nézem a képeket és a következő sminknél próbálom kijavítani az esetleges kis hibákat, de általában nem egyszerű. Főleg a fotózás helyszínével és a fényekkel gyűlik meg a bajom. Ezek mellett pedig figyelem a legfrissebb trendeket, nézegetem mik az adott évszak divatszínei és milyen új technikát tanulhatok el a nagyoktól.

Kozmetikumok vásárlása terén törekszek arra, hogy minél tudatosabban vásároljak. Néha nagyon vágyom egy egy dologra, de inkább lebeszélem magam. Ezt még jócskán gyakorolnom kell... Van, hogy eljátszom a gondolattal, hogy milyen újdonság érdekelne titeket, illetve mi jöhet jól a blog kapcsán, aztán mérlegelek, hogy érdemes-e költenem rá.

Az elmúlt több mint fél év összegzéseként úgy veszem észre, hogy nagyon sokat fejlődtem én is és a blog is. A kinézete most már lassan elnyeri azt a formát, amire vágytam, hogy az egész minél pofásabb és felhasználóbarátabb legyen. A termékfotózásban sikerült még nagyon pozitív változást elérnem, de ehhez szükségem volt egy jobb gépre. Éljen a Samsung-nekem ez vált be! A sminkjeim is szebbek, kidolgozottabbak szerintem, illetve egyre több lehetőségem adódott, hogy másokat sminkeljek, ami nagy előrelépés. Annyira örülök, hogy ideáig eljutottam, hogy ennek örömére egy nyereményjátékot is rendeztem Nektek, drágáimnak és hűséges olvasóimnak, aminek Máté Anna lett a nyertese. A játék alkalmával sok új blogkedvelőm is akadt, így kb másfél hónap alatt lett még vagy 50 új követőm. :) És szeretném, ha ez a szám növekedne, de ezt én, és csakis én tudom elérni, azzal ha ötletes, elgondolkodtató, kreatív és értékes posztokat gyártok. És erre törekszem is!


Ti hogyan értékelitek a blogomat? Lenne olyan poszt, amit szívesen vagy gyakrabban látnátok? Meg vagytok elégedve a külcsínnel? Vagy esetleg lenne ötletetek a változtatásra? :) Mindenki véleményét szívesen fogadom, mert az nekem is nagy segítség! :) Köszönöm, hogy végigolvastad! <3

You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. Én csak nemrég találtam rád, de rögtön nagy kedvenc lettél! :) Személy szerint a sminkes illetve sminktermékekről szóló bejegyzéseket szeretem a legjobban, mivel az érdekel igazán, de amúgy mindent szeretek a blogodon.
    Egyébként elképesztő, hogy mennyit lehet fejlődni blogolással több területen is, ezért én is örülök, hogy belevágtam, mindenképp érdemes volt szerintem.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy!!! Annak nagyon örülök, hogy nagy kedvenc lettem nálad, mert így kommenteltél, és én is rátaláltam a blogodra!! Annyira fantasztikusakat alkotsz! Egyszerűen imádom! :)

      Törlés
    2. Ez ismételten egy nagyon érdekes kis poszt volt. Az írásaid engem nagyon lekötnek. Pláne hogyha ennyire részletes és személyes. :)
      Szerintem outfit bejegyzések kellenének. De ezen felül én minden mást nagyon helyénvalónak találok. :) És én sem mondhatok mást mint az előttem szóló hisz oda meg vissza vagyok a blogodért tartalmilag és arculatilag egyaránt.:)
      Örülök hogy krémmánián anno hozzá kommenteltél a képemhez és ezzel felkeltetted az érdeklődésemet a tevékenykedéseid iránt.
      Egyre gyarapodik az olvasó az oldalon és kíváncsi leszek hova forrja ki magát a jövendőbeli látogató csapat. :) Még a végén oda jutsz hogy találkozót is szervezhetsz ha ilyen tempóba nő az aktív kommentelői létszám. ;):)
      Nagyon sok sikert kívánok neked és remélem még hosszú évekig örvendeztetsz meg minket remek posztjaiddal.

      Törlés
    3. Köszönöm, mindig nagyon nagyon sokat jelentenek a bókjaid! Annyira kedves! :) Szeretnék szép, igényes posztokat csinálni, ami remélem sok olvasónak felkelti az érdeklődését, de nem célom, hogy minél nagyobb legyen a közönség. (Persze jól esik.) Remélem, hogy tudom továbbra is nyújtani a színvonalat, de megfigyelhettétek, hogy kicsit kevesebbek a posztok. Sajnos így munka mellett már egy kicsit nehézkesebb gyakran írogatni, de igyekszem! ;)

      Törlés
  2. Örülök, hogy sminkes blogot indítottál, és nem beauty és/vagy mindens blogot. Sminkközpontúból viszonylag kevés van, főleg olyan ami jó is.
    Sokat átérzek, fény, fényképezőgép, fotókból tanulni, mind olyan dolgok, amik hosszútávon egy érékes tudás lesz.
    Én a facebookon tenném arrébb valahogy a háttérképet, a profilkép rálóg az ecsetekre
    Csak így tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végülis beauty blognak is, meg mindenesnek is beillik, mert néha napján teszek fel aktuális festményemről képet, vagy receptet, de ezek elenyészőek. Inkább szeretek írni (elgondolkodtató dolgokról, de ebből sajnos eddig kevés van a blogon) és sminkelni, ezért mégis ez a fő témája. :) Csak néha egy-egy személyes kitérőt teszek. A fényképezés meg amúgy is hasznomra válik most a munkám során. :)

      Törlés

Like us on Facebook

Flickr Images