Hema Illuminating alapozó - teszt

6:00

Mint már egy korábbi bejegyzésben (ITT) leírtam, vásároltam Hollandiában a Hemában egy alapozót is. Nagyon meg vagyok vele elégedve, ezért gondoltam, hogy megosztom veletek a tapasztalataimat ezzel a termékkel kapcsolatban. Persze nem minden nap repül az ember jánya holland földre, de ha valamely sminkmániás (vagy annak édes-kedves ismerőse) mégis arra járna, akkor érdemes egy pillantást vetni rá.



Külcsínre szinte ugyanaz, mint a Max Factor CC krémje, egy lapos, fekete 30 ml-s tubus, ami egy pici szájrészben végződik. Ez azért nagyon klassz, mert az állaga egy viszonylag sűrű krém és így rettentő jól lehet adagolni azon a mini nyíláson keresztül. Szerencsére nincs az, mint néhány másik darabnál, hogyha felbontod, lehetetlenség bánni vele, mert folyik össze-vissza. Azonban hiába a sűrű állag, sosem éreztem még nehéznek a bőrömön. Szépen lehet vele dolgozni, egyenletesen elkenhető, nem ül bele a ráncokba, vagy nem emeli ki a száraz részeket. Nekem nem fénylik át a normál bőröm, de az az érzésem, hogy zsíros vagy kombinált bőrön nem biztos, hogy ilyen jól mutat.

A színválasztéka is elég tág, ha jól emlékszem, akkor 8 árnyalatban kapható és külön vannak választva a a pirosas és sárgás tónusúak, ami szerintem roppant praktikus, mert kevesebbet kell bajlódni a megfelelő kiválasztásával. Nekem a legvilágosabb sárgás árnyalatú van meg(shade 04), ami tökéletesen illeszkedik a bőrömhöz.



Amellett, hogy jól idomul a bőrszínhez, mivel ez egy illuminating alapozó, ezért enyhe ragyogást ad a bőrnek. Persze ezt nem úgy kell értelmezni, mintha highlighterrel emelném ki, hanem szép, természetes érzetet biztosít, akár kora reggel is, mikor még az arcbőr kissé fakó. Szóval nekem még hidratáló krém nélkül is jól működik, finom üdévé teszi az arcom.

Egyedül a gyenge fedése az, ami egyeseknek hátrányt jelenthet, ugyanis kb egy bb krémmel ér fel. Ezt én nagyon kedvelem, hiába vannak bőrhibáim, mert azok eltüntethetőek korrektor segítségével. De szerintem az sem baj, ha néhány fedetlenül marad, mert nem fogunk műnek tűnni. :)

Mitöbb nagy előnye még az is, hogy SPF 15-öt tartalmaz, tehát nem kell (vagy nem fontos plusz) fényvédő krémet használnunk alá.


Az 'utána' képen csak és kizárólag ez az alapozó van az arcomon, korrektor nélkül.


A tartóssága szempontjából is kiállta nálam a próbát, pedig igen alaposan teszteltem. Hideg időben rendkívül klasszul fest rajtam, meleg időben kissé hamarabb átfénylik, de ilyenkor is megoldja a gondot egy púder. Én egy 12 órás hazaúton viseltem, de nem vettem észre, hogy elfolyt vagy eltűnt volna az arcomról.

Összességében maximálisan elégedett vagyok vele és abszolút megérte azt a 3 eurót, azaz kb 1800 Ft-ot. 

You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. Egészséges színt és ragyogást ad az arcodnak. Pont azért tetszik nekem is rajtad ennyire mert nem mű. Teljesen természetes. A te stílusodhoz szerintem teljes mértékben megfelelő az ilyen kis szolid alapozó. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem is erre törekedni. Max alkalmanként (estére) vetek be egy kicsit nehezebb alapozót. :)

      Törlés
  2. Imádom az ilyen egészséges ragyogást kölcsönző alapozókat! Bárcsak én is használhatnék ennyire természetes hatásúakat, de sajnos túl sok a bőrhibám. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :( És esetleg egy könnyebb alapozó+korrektor páros? Vagy akkor már majdnem ugyanott vagy?

      Törlés
    2. Hát igen, sajnos rengeteg hegem van, gyakorlatilag az egész arcom tele van velük, szóval minden más kilőve. :(

      Törlés
    3. BB krémet én is ritkán használok, csak amikor úgymond megengedhetem magamnak! :D
      De amikor tökéletes bőrt akarok, akkor a Rimmel STAY MATTE LIQUID MOUSSE alapozóját használom. Nekem bevált! :)

      Törlés

Like us on Facebook

Flickr Images