Mona Lisa inspirálta

7:00

Mint tudjátok -vagy nem- grafikus/festő szakon végeztem és egyértelmű, hogy imádom a művészetet. Azon belül is főleg a festészet az, ami a szívemhez legközelebb áll. Nem csoda tehát, hogy a sminket is szeretem egyfajta művészetnek tekinteni. Nekem olyan ez, mintha az arcom egy vászon lenne, ami alkotásra vár. A következő sminkemet a Mona Lisa színei inspirálták, csak ezekre szorítkoztam: khaki/zöld, sziena, umbra és halvány krémszín.




Elkészítése:
Az arcom lealapozása után kicsit erősebben felvittem a bronzosítót a járomcsontom alá. A szemöldökömet világosbarna árnyalattal rajzoltam meg, hogy ne legyen túl domináns. Leginkább csak matt, föld színeket használtam és egy enyhébb cut crease szemfestést terveztem. A szemem mélyítővonalába kétféle khaki került, majd egy középzöld tónus, hogy kicsit mélyítse az árnyalatot. A szemhéjam mozgó részére egy natúr színt tettem, ami egyenletesebbé varázsolta a bőröm. A krémszín és a zöld közé egy sziena/világos barna festéket vittem fel és ezzel tettem átmenetesebbé az egészet. A szem alá ugyanez a barnás árnyalat került, amit a külső harmadban egy sötétbarnával satíroztam el. A szempilláimat alig festettem ki, csak épphogy ívesebb legyen, a töveibe pedig sötétbarna/égetett umbra szemhéjpúdert kentem. A szemem alá világos korrektor került, a számra pedig egy barnás árnyalatot választottam, de elfelejtettem lealapozni, így az ajkam természetes színével keveredve kicsit rózsaszínes lett. 






You Might Also Like

0 megjegyzés

Like us on Facebook

Flickr Images