I. rész
II. rész

Bodrumban találtunk egy egész klassz kempinget, amit jó masszívan átjárt a fűszag- de nem az a fajta fű, amit mi otthon fűnyírózunk. Viszont közel volt a tengerparthoz, így ez egy hatalmas plusz pontnak számított. Rögtön le is mentünk oda naplementét nézni és fotózni. A szépen kiépített és zsúfolt tengerpart hatalmas turistaközpontnak felelt meg. Végigsétáltunk az éttermek és szórakozóhelyek során, mikor megakadt a szemünk egy hajókirándulásos bódénál. Végighallgattuk a standos pasi monológját és bókjait, aztán továbbálltunk enni. Egy waffle-ösnél ültünk le, ahol is egy hastáncbemutató kezdődött. A hastáncos vonzó előadása után találomra férfiakat hívott ki a közönség soraiból. Így került N. is a színpadra. Először csak utánozni kellett a hastáncosnőt, utána viszont egyéni produkciók következtek. Erről sajnos lemaradtunk, mert Ivettel elmentünk befizetni a hajókirándulást. Ezt követően egy török behívott minket a Happy Hour-ös koktélakciójával a bárjába. A gyógyszer miatt még mindig alkoholtilalomban szenvedtem, de sebaj, mert a mentesek még finomabbak. 

Jó sok időt eltöltöttünk itt, mikor is ráuntunk és bementünk a belvárosba. Ilyen nyüzsgést én még soha nem láttam! Egy lejtős utca telezsúfolva szórakozóhelyekkel, bárokkal, üzletekkel, amik éjjel-nappal tárt karokkal fogadják a turisták sokaságát. Az élet itt éjfél után kezdődik. Az a hely a legfelkapottabb, ahonnan hangosabban szól a zene, viszont ha megállsz bárhol, akár 4féle zenét hallhatsz egyszerre. Ez tipikusan az a paradicsom, ahová nem családdal kell jönni, hanem túlspanolt baráti társasággal, mert itt valószínűleg elfelejted minden gondolatod és önfeledten tudsz mulatni. Sokáig elidőztünk aznap és csak hajnali fél 4 körül tértünk vissza a kempingbe aludni. Reggel pedig korán kellett kelni, hogy 9:30-ra ott tudjunk lenni a kikötőben. 

Motorcsónakkal mentünk át a hajóhoz, ami elég nagy és klassz volt! 5 csodaszép állomáson horgonyoztunk le, de csak egy helye kötöttünk ki a parton. A víz mindenhol gyönyörű kék volt és jól esett minden megálláskor csobbanni egyet. Néhol ugráltunk a hajóról, néhol úszkáltunk, vagy go proval videóztunk, vagy búvárszemüveggel kémleltük a mélységet. A hajón isteni volt az ebéd és később kaptunk teát és dinnyét is, amit egy helyes török matrózfiú hozott ki. 

Ezután a fantasztikus nap után Ivettel, ígéretünkhöz híven visszamentünk a hajó reklámstandjához és magyarul írtunk véleményt a vendégkönyvbe. A pasi imádott minket, úgyhogy kaptunk ingyenes koktélkupont. Ez a "Bodrumozás" nem tartott sokáig, mert másnap hosszú út várt ránk Ölüdeniz felé. Út közben megálltunk 600 méteres magaslatban csodálni a tájat és a szárazföldbe karoló tengert.

 Ölüdenizben 3 vagy 4 kemping közül végül a Seahorse mellett döntöttünk, mert itt tudtunk a sátor mellett parkolni. Ugyan volt róla szó, hogy kipróbálnánk a paraglidingot, de nem hittem volna, hogy ez ilyen hamar be fog következni. Érkezésünk után vagy fél-1 órával már a kis buszban ültünk, ami a Babadag 2000 méteres magasságára vitt minket. Az út felfelé félelmetes volt, ahogy a kis kanyargós hegyi úton repesztettünk végig a rozzant tragaccsal, nem lassítva még a hajtűkanyarokban sem. A para nem a paraglidingban volt, hanem az oda vezető úton. A hegy teteje egy ugrásra alkalmatos hatalmas szikla volt, ahol nem vacakolva, én elsőként rögtön ugráshoz készülődtem. Felszerelést fel, összekapcsolás a pilótámmal, ernyő kitekerve, futás....és máris a levegőben csücsültem. Kényelmesen, mintha csak otthon a kanapén terpeszkednék lazán. 

A táj valami mesés volt a lemenő nap megvilágításában. Kicsit beszélgettem közben angolul, Osival, a pilótámmal, aki a megfelelő magasságban megkérdezte, hogy trükközzön-e. Röpke gondolkodás után igent mondtam. Elkezdtünk forogni a levegőben, ami azért elég merész volt. Én konkrétan majdnem elsírtam magam közben, de ennek ellenére mégis nagyon klassz volt! A homlokomat ráncolva és sikítozva forogtunk majd 1500 méteren. Egyszer félelmemben becsuktam a szemem, de rájöttem, hogy úgy sokkal rosszabb, úgyhogy utána tágra nyílt szemmel vártam a végét- mert azért leállítani sem szerettem volna... Amikor abbahagyta a forgást az volt a legrosszabb, mert egy ideig súlytalannak éreztem magam. A landolás hamar ment, és utána Osi rögtön megmutatta a levegőben készült fotókat, amiket meg is vettünk piszok drágán. Másnap egész nap a parton süttettük magunkat. Kis fürdőzés, fotózás és pózolás után vártuk a buszt, ami hivatalosan vissza kellett hogy vigyen minket a kempingbe. Csak vártunk és vártunk, de nem jött. Beletelt elég sok időbe, míg végül elértük a táborhelyet. Ott is fürödtünk egy kicsit, de mivel ez egy csepp öböl volt, inkább hasonlított egy tóhoz, mint tengerhez. Míg én E.-vel beszélgettem, addig Ivett és N. átúsztak a nemzeti parkba körülnézni. 

A következő napra korai indulással Pamukkale volt betervezve, de ezt majd a következő részben...:)