Barátnős csevejekhez :)

6:00

Tartja a szóbeszéd, hogy a lányok nem az ellenkező nem miatt öltöznek divatosan, hanem a többi lány "kedvéért". Hiszen hölgyeim, valljuk be, előfordul, hogy kritikusan tekintünk a másik kinézetére. Talán nem ilyen szinten, de hasonló helyzet lehet a sminknél is. És néha azért a legjobb barátnők is rivalizálhatnak e téren. Magadra ismertél? Egy kicsit?! :)


A következő sminket egy barátnőzős délutánon viseltem, amikor számítottam rá, hogy beülünk valahova kávézni, teázni. Azaz figyeltem arra, hogy tartós rúzst kenjek fel, ami nem tűnik el az első korty után, és hogy beltéri fényekkel kalkuláljak.


Alapvetően nem szerettem volna túl erős sminket készíteni, de mégis beleszámoltam, hogy a lámpa fényénél lehet a hétköznapi sminknél egy tónussal sötétebb. Színeknek barnát és feketét választottam, hogy ne legyen túl hivalkodó és színes. 
A szem lealapozása után kb. a felétől, vagy külső harmadtól kezdve átlósan a szemöldököm irányába halványan vittem fel a matt sötétbarnát, amit fokozatosan erősítettem. Azért nem vittem fel rögtön sok festéket, hogy kellően el tudjam satírozva, ne legyen éles átmenet. Egy minimálisat tettem a mélyítővonalba is. Ha már elégnek érezzük az árnyalatot, akkor a legkülső részbe, ugyanezen az íven, a szemöldök irányába feketét vittem, kicsit mélyítve és cicásítva a szemfestéket. Fekete szemceruzát használtam, amit csak egy kicsit húztam tovább a szememen. A szempilláimat csak felül festettem ki, hogy a felülről jövő fény miatt az alsó szempillák alatt ne legyen túl sötét árnyék. A szemem alá világos korrektort vittem fel. A szemhéj eddig kimaradt részeire pedig egy nagyon natúr, kissé sárgás árnyalatú szemhéjpúdert tettem, hogy még élénkebbnek tűnjön a barna és fekete kombinációja. 


A lámpafény elbírja a kicsit erősebb pirosítót. Én erre egy selyemfényű rózsaszín Catrice-os pírt választottam, amit bronzosítóval tettem fel. Azért ügyeljünk rá, hogy ne vigyük túlzásba a pirosítást sem. Alapozónak egy közepes fedésűt applikáltam fel. A számat pedig egy nagyon tartós, világos rúzzsal festettem ki. Ez a lépés elhagyható, ha tudod, hogy mégsem fogja túlélni a rúzsod a kávézást. A szemöldököm sem lett túl erős, egy halvány barnával rajzoltam meg. 





A tökéletes barátnős délután receptje: sok nevetés, vidámság és bájos kinézet! Jó mulatást! :)

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Szia!

    Megkérdezhetem, hogy hol vetted a fülbevalód?

    Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Húúú...Azt hiszem, hogy az I am-ben (a Westendben), de sajnos ez már lassan két éve volt. Azért meg lehet nézni, hogy nem árulnak-e most is valami hasonlót. :)

      Törlés

Like us on Facebook

Flickr Images