Essence Soft Touch Mousse korrektor teszt

6:00

Ezt a kis terméket sosem láttam még sem boltban, sem bármelyik blogon. Pont ezért lettem ennyire kíváncsi, mikor megpillantottam és próbáltam kitalálni, mi is ez egyáltalán. Egy pici tégelyes mousse állagú korrektorról van szó az Essencetől, ami két színben kapható: egy nagyon világos, de pirosas tónusú és egy sárgásabb tónusú. Én az utóbbit választottam a sápadt bőrömre, ugyan tartottam tőle, hogy sötét lesz, de végülis jól választottam. 


A fedését közepesnek mondanám. A karikákat és a szem körüli vörösséget szerintem nagyon jól eltünteti, viszont a pattanásokkal és hegekkel már nem annyira jól birkózik meg. A legegyszerűbb és leghatásosabb ujjal felvinni, de a pöttyökre inkább egy kis ecset javasolt. 

Sajnos a tesztnél nem hidratáltam előtte a bőröm, pedig igazán ráfért volna.
Azóta már jobb a barátságunk a korrektorral!

A finishével az elején vegyes érzéseim voltak. Nem ül bele a szemráncokba, de azért érdemes a krémes állagot púderrel fixálni. Kicsit kiemeli a pórusokat, - mint azt a képen is láthatjátok - de ez inkább csak nagyon közelről látszik, illetve azoknál, akiknek hozzám hasonlóan nem olyan szép a szemkörnyéke, vagy túl száraz. A pozitívuma pedig nálam a fedése és a könnyű eldolgozhatósága. Ezek mellett pedig a legnagyszerűbb lenne, hogy nagyon világos, így a szem alatti háromszög kiemelésére fantasztikus! Úgy érzem, hogy gyors megoldásnak, sietős napokra tökéletes, de a komolyabb sminkeknél nem biztos, hogy ezt vetném be.

Tartósság szempontjából szerintem klassz, nekem jól kibír egy hosszú-hosszú, 8 órás munkanapot. 

Azoknak ajánlanám, akiknek már volt dolguk mousse termékekkel és szívesen használják az ujjukat sminkeléshez. Az elején, jóindulattal adtam volna neki 3 pontot az ötből, de mostanra nagyon megszerettem és simán 5 pont jár neki. Azt kell mondjam, hogy drogériás viszonylatban szuper. Olcsó és jó korrektor. 




Ti hogyan viszonyultok mousse alapozókhoz és korrektorokhoz? Nektek beválik? 

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Köszönöm a tesztet, nagyon várom már hogy átépítsék az állványt itt nálunk is, és végre kaphatóak legyenek az új termékek. Többek között egy is egy kívánság listás darab. Nagyon szeretem a hab állagú termékeket, jó barátságban vannak a bőrömmel. De kb. még két-három hét míg ide is megérkezik a Müllerbe.... sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem már elérhető, vagy hamarosan az lesz nálatok is! :) Én azóta egyébként egyre jobban és jobban szeretem...:)

      Törlés

Like us on Facebook

Flickr Images