Két legjobb kávé az őszi bekuckózáshoz

6:00

Én az az ember vagyok, aki nem azért kávézik, hogy erőre kapjon, hanem élvezetből. Ritka az a reggel mikor zombiként kelek fel, kávét mantrázva magamban. De ha mégis ez történne, akkor sem tudok rögtön éhgyomorra inni, mert utána még a hangokat is látnám. Ezért is van, hogy nálam a kávézás egy tízórai, vagy délutáni rituálévá nőtte ki magát. Szeretem a barátságos kávéházi, vagy kuckós kávézók hangulatát is, de szeretek otthon is kísérletezni. Ilyenkor egy rövid időre baristává válok és próbálok magasfokú ízélményt alkotni, ami nem csak feldob; elégedettséggel is tölt el. Jó érzés az otthon melegében egy finom reggeli után, vagy keksz mellett lassan kortyolgatni az édes-keserű, illatos nedűt és közben minden pillanatban megélni a lelki békémet. És ha még egy kis pluszt szeretnétek, válasszatok mindig a hangulatotokhoz illő bögrét, poharat, vagy csészét.

Nekem ezt jelenti a kávézás. :) Ha Ti is hasonló élményre vágytok vagy csak szeretnétek egy folyékony desszertet, olvassatok tovább!


Narancsos desszertkávé

Elsőként a kedvencemet hozom nektek, ami olyan, mint egy különleges narancsos bonbon. A kávé enyhén kesernyés ízét átjárja a narancs erős illóolaja, ezáltal kiemelkedik az édes íz és uralja az egészet. Tej nélkül a legfinomabb fogyasztani, mert így tényleg egy desszert élményét kapjuk. Cukor nem kimondottan szükséges hozzá, de az is rásegít a narancsos ízvilág kidomborítására, ezért én ajánlom.

> kávé
> narancs
> reszelő
> edény
> szűrő
> cukor

Veszünk egy edényt, amibe x kanál őrölt kávét teszünk. Ráreszeljük a megmosott kezeletlen narancs héját és összekeverjük a kávéval. Tehetünk bele pár cseppet a narancs levéből is. Majd felöntjük vízzel és összekavarjuk. Forrás után 1-2 percig főzzük, körülbelül addig, míg a buborékok el nem kezdik kidobni a kávét a tűzhelyre. Ezután fogunk egy szűrőt és átszűrjük az egészet, hogy ne ázzon tovább benne a kávé. Aki kicsit karácsonyosabb ízvilágra vágyik, az már az elején megspékelheti egész szegfűszeggel is. A víz mennyiségével szabályozhatjuk, hogy milyen erős kávét kapjunk.

Fűszeres sütőtökös kávé

Gondolom a legtöbb ember kipróbálta már a híres-neves pumpkin spice lattét, de én nem tartozom közéjük, így nem tudom milyen ízű lehet. Azonban megalkottam a saját sütőtökös kávémat a csípős őszi napokra. 

> kávé
> sütőtök
> (barna)cukor
> szegfűszeg
> fahéj
> tej
> turmixgép

A kávét lefőzzük, a sütőtököt sütőben kisütjük úgy hogy jól megsüljön és méginkább megédesedjen. A tejet feltesszük a tűzhelyre melegíteni a cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel, így jól átjárja a tej ízét a kellemes fűszeres aroma. A tejet leszűrjük és beletöltjük a turmixgépbe, a sült sütőtök kikanalazott húsával együtt és jól összeturmixoljuk. Ízlés szerint tehetünk még bele fahéjat és cukrot. Ezután hozzáöntjük a kávét és így is keverünk rajta még egyet. És készen is van a melengető, habos és krémes kávékülönlegességünk. 


Ezeken kívül természetesen még számtalanképpen szoktam elkészíteni a különböző finom kávéimat. Leginkább a Frei-es mogyorókávét szeretem, természetesen frissen őrölve(!) és a Pellini kávékat. Emellett gyakran használok még különböző Monini szirupokat, vagy például a Lidlben kapható kávéízesítőt. Utóbbiból a kedvencem az amaretto. Fűszerezhetjük fahéjjal, szegfűvel, chillivel, vagy tehetünk bele különböző csokoládékat. Ihatjuk tejszínnel, tejjel, natúran, tejszínhabbal, vagy akár jégkrémmel is krémesítve. A lehetőségeinknek csak az ízlésünk szabhat határt. 

Ha van kedvenc kávés recepted, akkor ne habozz megosztani velünk kommentben! :)

You Might Also Like

0 megjegyzés

Like us on Facebook

Flickr Images