Dots, dots, everywhere... l smink

6:00

Egyre inkább úgy érzem, hogy kezdem megtalálni a saját hangom a sminkelés terén, ami nem csak a hétköznapi, hordható sminkeket jelenti, hanem kicsit magasabb, művészibb szintre emelését is. Ugyan ez még csak kísérletezés (de már a második, az első ITT található), de érzem, hogy jó irányba haladok. Szeretem ezeket a grafikus megoldásokat, így ha már ceruzát nem nagyon ragadtam rajzolás céljából az utóbbi években, akkor legalább ebben éljem ki magam. És sikerül is. Majd lövök néhány fotót, ami megpróbálja visszaadni a sminket-több kevesebb sikerrel, aztán photoshoppal dolgozok kicsit a színein-ha a fényképezőgép fehéregyensúlya nem olyan volt, amilyet szerettem volna. 


Általában nem szoktam eltervezni előre, hogy milyet szeretnék, csak elkezdem valahol, majd folyamatosan építem. Jelen esetben a belső szemzugos kék vonal és satír volt az alap elgondolás, aztán jöttek a fehér pöttyök cicás ívben felvíve és a vízvonalra is fehér tust kentem. Mivel ezt akartam hangsúlyosnak, ezért az arcom többi részén nem történik semmi extra, szempillaspirált sem vittem fel direkt. Finoman kontúroztam, erős highlighter van feltéve, hogy azért mégiscsak ragyogó legyen a smink. A számra pedig csak natúr kontúrceruzát vittem fel-mert nincs ilyen rúzsom. Lényegében ennyi lenne. Igazából nem annyira extravagáns, hogy egy buliba ne lehessen hordani. 


Aztán jött a szomszéd, kicsi Frici- aki egyébként lány, de az apjáról,  Frici cicámról neveztük el - és megnézte, hogy mit csinálok -10 fokban az udvaron egy pingvines mamuszban. Ő még csak félig sminkelte ki magát, csak az egyik szemén. 




You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Hú nagyon tetszik ez a smink, nagyon különleges.:)

    VálaszTörlés
  2. Hát én jó nagy kavarodásban voltam mivel láttam instán a fotót... És azzal a téveszmével küzdöttem, hogy írtam a képhez. Szerintem ez már korral jár. xD Ne haragudj, kérlek. :D
    A te művészi érzékeddel nem csoda hogy ez az irányvonal működik. Az hogy rég nem alkottál nagyon is szép és kreatív formában csapódik le. Oda vagyok az ilyen kreálmányaidért.
    De most orvul én más dologra hegyezném ki a dolgot, mert az arcbőröd ismét mély döbbenettel tölt el, mert olyan lágy és egészséges és puha hatást kelt mintha selyem lenne. *.* Durva milyen hatással van rám. Jól esik nézni, mert a fejemben az esztétikus szóval kissé már összefonódott.
    De közben megtörik a szemeden a formák és ettől nem lesz egy feszített túltökéletesített érzetem. Na jó nem indítom tovább feléd dicsérő hadtesteimet. :D
    Tudom nem írok olyan sűrűn de azért igyekszem figyelni miket föltesz fel. Fél szem fél fül mindig a figyelésé. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj drága Bogi, olyan jó mindig olvasni a kommentárjaidat! Nagyon édes vagy! :) Nem tudom, hogy kiábrándítás vagy csalódás lesz-e vagy tudod, hogy azért a photoshop is a barátom és nincs nekem ilyen bababőröm! :) Csalás-e vagy sem, azt mindenki döntse el magában, én már nem csak sminkeket szeretnék alkotni, hanem képeket is. Valamelyest művészi értékkel rendelkezőeket, és ehhez hozzátartozik a fényképek utómunkája is! Viszont az, hogy Rád ilyen hatással vannak, azt érezteti velem, hogy sikerül elérnem a célomat! :) Nagyon köszönöm Neked! :) És ne aggódj amiatt, hogy kevesebb időt töltesz az internet bugyraiban, gondolom tanfolyamra jársz (vagy már dolgozol), ez mindenkivel így van! Sajnos nekem is ezért van kevesebb időm blogolni...:( De azért nagyon jó, hogy nyomon követed a "munkásságom" :) pusziiii

      Törlés

Like us on Facebook

Flickr Images