Rimmel Kate Moss nude rúzsok: 40,42,48 - teszt

6:00

Mikor csak fellibbent a híre a piacra kerülő Rimmel nude rúzsoknak, én rögtön kiszemeltem az egyik darabját, ami számomra nem különösképpen egy semleges árnyalat, de már akkor tudtam, hogy egy csodás darabja lesz a kelléktáramnak, főleg ősszel. Igen, a 48-as számozású barnás-bordó ajakrúzsról van szó, amit sajnos Magyarországra nem hoztak be. Ez is egy nude szín, csak nem nekünk, kaukázusi nőknek, hanem főként a fekete bőrrel rendelkező hölgyeknek. Ezen kívül még megvásároltam a legvilágosabb árnyalatot is, és a második legvilágosabbat, azaz a 42-eset.




A 48-as, legsötétebb nude beszerzése nem zajlott nálam egykönnyen, ezt el is mesélnem Nektek, mert vicces és mert tiszteletem mindenkinek, akinek köze volt ahhoz, hogy most az asztalomon heverhet ez a kis szépség. Mikor megtudtam, hogy itthon nem lesz kapható ez az árnyalat, akkor megkértem az egyik legkedvesebb barátnőmet, aki Hollandiában tartózkodik, hogy nézze már meg, az ottani drogériákban kapható-e. Sajnos ott sem volt elérhető, de a drága nem volt rest, ugrasztotta hát a "külföldi kirendeltségét", egy Londonban élő fiú ismerősét, hogy nézze meg nekem. Fiú létére ő elment, megnézte, ugyan egyáltalán nem volt képben, hogy mit és hol is keressen, de végül sikeres volt a hadművelet és megvette. Így került hát Londonból először Bredába az én kis kencém. Azonban már akkor nem volt ott az én barátnőm, NA DE még a lakótársa igen. És a következő lépés a posta volt, ahol minden postásbácsinak is örök hálám, meg a buborékfóliának is, hogy végül épségben ideérkezett kis hazánkba, azon belül is Miskolcra az én szép nem nude, nude rúzsom. :) Köszönet tehát mindenkinek, aki részt vett az akcióban! :) :*


40,42,48 és két nude kontúrceruza

Na de térjünk vissza a rúzsra, méghozzá mindháromra!
A kinézete ugyanolyan, mint a többi Rimmel rúzsnak, csupán a színe más, ami mellesleg szerintem egy elég csúnya műanyag rózsaszín. Dehát nem is ez a fontos, mert a lényeg belül van. :)

A rúzs maga kellemesen krémes és a jól megszokott vaniliás illattal rendelkezik. Állagra az a tipikus matt érzetű, kicsit szárító hatású darab, ami felkenéskor fényessé változik. Szárító hatása miatt jelent meg egy ajakápoló darab is a kollekcióban, de én ezt feleslegesnek találtam megvenni, mert bármelyik szőlőzsír megteszi ugyanazt a funkciót: hidratálttá és egységessé teszi az ajkakat. Én csupán azért nem szeretek ajakápolót kenni a rúzsok alá, mert akkor nem túl tartós nekem, azonban ezeknél a rúzsoknál elég hasznos, mert nélküle nem lesz túl szép finishe és minden kis szárazság duplán meg fog látszódni.

Tartóssága szempontjából nem mondanám a legjobb Rimmel rúzsnak, ugyanis nekem vagy egy óra (vagy még annyi sem kell) után teljesen beleül a száj barázdáiba, azaz kicsit elmászkál a helyéről, még akkor is, ha szájkontúrceruzát használunk alapnak. Szóval ha valaki azt szeretné, hogy szép maradjon sokáig, akkor bizony szerintem párszor újra kell rúzsoznia magát a nap folyamán. Egyébként én a világos árnyalatokat nem gondolom egy túl kényelmes viseletnek, pont emiatt az apróságok miatt. VISZONT! Pozitívuma is van, méghozzá, hogy több árnyalatban kapható, így szinte bárki megtalálhatja a magához passzoló nude rúzst! Számomra a 40-es kicsit világos, a 42-es jó, a 48-asat ugye pedig nem natúrként használom. :)

Összességében én 4*-ot adok nekik az 5-ből.

A velük készült posztot ITT láthatod, ahol a 40 és 42-es árnyalat kombinációja került a számra. 



You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Hát, úgy érzem nem vesztettem semmit, hogy kihagytam őket. A sötét rúzst is majd mindenképp mutasd meg, kíváncsi vagyok, hogy mutat rajtad! :)
    Egyébként legközelebb, ha valami otthon nem kaphatóra van szükséged, nyugodtan írj rám, szívesen elpostázom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sötéttel ezt a sminket készítettem: http://zoara.blogspot.hu/2015/09/konnyed-oszi-baj-debutal-az-elso-videom.html :)
      Jaj köszönöm, nagyon aranyos vagy! Lehet, hogy szavadon is foglak majd! :)

      Törlés

Like us on Facebook

Flickr Images